Chris Anderson: Hosszú farok

Előjegyezhető

…a sikertermékek már korántsem képviselnek olyan gazdasági hatalmat, mint korábban.. Hová mennek akkor ezek a hűtlen fogyasztók? Nem mind egy helyre. Úgy szóródnak szerteszét, ahogy a piac számtalan apró szegmensre darabolódik fel – írja Chris Anderson, aki méltán alapművé vált könyvében feltárja, hogyan jutottunk el idáig, s milyen szédületes lehetőségek kínálkoznak az új alkotók, aggregátorok és ízlésformálók számára. Anderson rámutat, hogy a kereskedelem és a kultúra jövője nem a sikertermékekben, a hagyomány keresleti görbe nagy forgalmú csúcsán, hanem ugyanannak a görbének a rendkívül hosszan elnyúló – korábban alábecsült – lefutó szakaszán, a hosszú farok területén keresendő.
Az internet és az általa kínált. szinte végtelen választék megváltoztatja a jövő piacát. A Hosszú farok a bőség gazdaságtanáról, egy teljesen új üzleti modellről szól. Ennek hatalmatá csak most kezdjük megtapasztalni, amikor a végtelen választék fényében végre szembetűnővé válik, mit is akarnak a fogyasztók és miként szeretnének hozzájutni. Mi történik, ha a világ összes terméke és szolgáltatása elérhetővé válik mindenki számára? Ha a mindössze néhány példányban eladott árucikkek értéke összességében eléri, vagy akár meg is haladja azon kevés termék értékét, amelyeket többmillió példányban értékesítenek?
Anderson első ízben cikk formájában tárta az olvasók elé a hosszú farok jelenségét. Írása korunk legnagyobb hatást gyakorló üzleti tanulmányává vált. A mozifilmek, a könyvek és a a zene példáján mutatta be, hogyan bontakozhatnak ki az új, internetes világ, ahol a szerény érdeklődésre számot tartó művek összforgalma eléri a bombasikerét. A keresleti görbe lefutó végére utaló hosszú farok kifejezés, amivel a szerző ezt a jelenséget illette, azóta fogalom lett.
A szerző bemutatja, miként érvényesül a hosszú farok gazdaságtana számos ágazatban, a játékpiactól kezdve a reklámozáson kersztül egészen a konyhai kisgépekig. Lefekteti a hosszúfarok-jelenség kilenc aranyszabályát, amelyek segítségével sikert arathatunk a görbe elnyúló szakaszának piacain. Ez a mű bepillantást nyújt a jövőbe – ami olyen közel jött, hogy már a jelenből is egyre tisztábban láthatjuk.
Chris Anderson 2001 óta a Wired magazin főszerkesztője. Azóta a magazint öt alkalommal jelölték az amerikai magazinok országos díjára, és 2005-ben díjnyertes is lett az Általános kiválóság kategóriában. Ugyanebben az évben Chris Andersont az év szerkesztőjének jelölte az Advertisin Age magazin. Korábban a The Economist, a Nature és a Scienrce című folyóiratok munkatársaként tevékenykedett, és kutatóként dolgozott Los Alamosban, valamint az amerikai Közlekedési Minisztérium vezető szakértőjének kutatási asszisztense volt. Észak-Kaliforniában él feleségével és négy gyermekével.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző

Fordító

Darnyik Judit

Sorozat

HVG Könyvek

Kiadás éve

2007

Oldalszám

266