Halász Péter: A moldvai csángó magyarok hiedelmei

Ár: 2500 Ft

Megvásárolható

Kategória:

Idestova negyven esztendeje gyűjtöm és kutatom a moldvai magyarok hagyományos műveltségét, s eddig elsősorban történeti, társadalom-néprajzi, gazdálkodási témakörökben, valamint népszokásokról közöltem cikkeket, tanulmányokat. Mindeközben számottevő mennyiségű hiedelemanyagot is sikerült összegyűjtenem, ebből adom közre most a legértékesebbnek ítélt tételeket. Ez a hiedelemvilág át- meg átszövi a csángó ember egész életét, megelőzve a születését, és elkísérve a testi halál után is. Megismerve ezt a különös világot, tudománytörténeti értékén túl megsejthetünk valamit a kereszténység felvétele előtti idők szellemvilágából, s megérint bennünket a keresztény vallás középkori szemlélete, értékrendje – és költészete. A kötetben közölt anyagot olvasva eltűnődhetünk azon, hogy ezek a »régi«, vagy legalábbis »régies« emberek milyen alaposan megfigyelték az őket körülvevő világ jelenségeit. Számon tartották, mikor, merről fújt a szél és melyiktől mit lehetett várni, merről hallatszott az esztendő első mennydörgése, a hét melyik napján esett először a hó, mikor csordult meg az eresz, és egy avagy két fecskét láttak, amikor tavasszal először megpillantották ezeket a szent madarakat. Mindent felismertek, mindent megfigyeltek, eszükbe véstek, megjegyeztek, újra és újra elmondták egymásnak, hogy minden tudás fennakadjon és fennmaradjon a szájhagyomány pókháló finomságú, de hihetetlenül erős hálóján.
Halász Péter

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző

Oldalszám

451