Nagy Olga új könyve az utóbbi évek legjelentősebb magyar néprajzi-irodalomtörténeti-irodalomelméleti munkája, amely az eddiginél jóval nagyobb látószögű lencsével veszi szemügyre tárgyát. Nagy Olga – korántsem egyedül – a realizmust epizódnak tekinti az emberi szellem történetében, csalókának bizonyult illúziónak, amely ahelyett, hogy érthetővé tette volna a világot, eszménye, a ráció, a haladás révén inkább mind áttekinthetetlenebbé. Az irodalom és a mese közös eredetéből, a mítoszból indul ki, az irodalmiságban és a szóbeliségben közös világlátásból. Ugyanaz a kulturális örökség vált a beavatottak irodalmává, a beavatatlanok népmeséjévé, de mindegyikben megőrződött a „hősközpontúság” és a „hőssel szemben álló gonosz”, a „happy endes lezárás”, a szándék, hogy a való helyett annak javított mását adva vigaszt nyújtson a történet. Azonos társadalmi felismerés, tapasztalat fejlődik ki a mitikusból eredő „magas” és „mély” kultúrában: a modernben, a népmesében egyaránt kifejeződik az abszurd. Az előbbiben visszatérésként az ősihez, az utóbbiban közvetlen örökségként. E felismerésből kiindulva kezdte újra alaposabban vizsgálni a tréfás mesék „kiforgott” világát, amelyben profán és mitikus harcol, majd megbékél egymással. Négy fejezetben, a tárgy meghatározta szempontból az irodalmi esztétikum történetét mondja el az őskultúrától a modernig: Lotman, Dumézil, Meletyinszkij után is tud újat mondani. Ha szűk körnek is szóló, de izgató, gondolkozásra kényszerítő, nagyszerű könyv.
| Kiadás éve | 1993 |
|---|---|
| Oldalszám | 240 |

Boglár Lajos: Wahari
Ár: 400 Ft Kosárba teszem 
Ortutay Gyula: Fényes,Tiszta árnyak – T
Ár: 400 Ft Kosárba teszem 
Bori Imre (szerk.): Idő, idő, tavaszidő
Ár: 400 Ft Kosárba teszem 
Magyar népballadák
Ár: 400 Ft Kosárba teszem 
Nagy Olga: Újabb paraszt Dekameron
Ár: 400 Ft Kosárba teszem 
Nagy Olga: Újabb paraszt Dekameron
Ár: 400 Ft Kosárba teszem 
Kósa László: Hagyomány és közösség
Ár: 400 Ft Kosárba teszem 
Locsolóversek
Ár: 450 Ft Kosárba teszem 
Dr. Bartócz József: Mezei grófok és más mesterségek
Ár: 450 Ft Kosárba teszem 
Vöő Gabriella (Szerk.): Kilenc kéve hány kalangya?
Ár: 450 Ft Kosárba teszem 
Magyar Népballadák
Ár: 470 Ft Kosárba teszem 
Kis magyar néprajz a rádióban
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Ház tetején nyeles edény
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Zsigmond Gábor: A magyar társadalomnéprajz kezdetei Beöthy Leó (1839-1886)
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Népi kultúra – népi társadalom
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Népi kultúra – népi társadalom
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Hétágú csatacsillag
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Fazekas István: Igézet ne fogja…
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Mózes István Miklós (szerkesztő): 1200 találós kérdés a magyar folklór világából
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Trócsányi Zoltán: Magyar régiségek és furcsaságok
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Népi kultúra – népi társadalom
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Bözödi György: Székely bánja
Ár: 500 Ft Kosárba teszem 
Kósa László, Szemerkényi Ágnes: Apáról fiúra – Néprajzi kalauz
Ár: 550 Ft Kosárba teszem



