Balázs Sándor: Funar-korszak Kolozsváron

Ár: 2400 Ft

Megvásárolható

Könyvünk rendszeresen és sűrítve bemutatja Kolozsvár négy évének (1992-1996) minden lényeges történését, ahogyan azok a helyi újságokban lecsapódtak. A magyar és a román lapokban megjelent cikkek igen rövid, csak a lényeget kiemelő, néhány soros ismertetését kronológiai sorrendben közöljük, a legszigorúbb tárgyilagossággal. A kivonatokhoz csak akkor fűzünk szögletes zárójelben rövid megjegyzéseket, ha a megértéshez plusz információkra van szükség. A tudományos tárgyilagosság úgy is megnyilvánul, hogy a legkevésbé objektív véleményeket is a legnagyobb tárgyszerűséggel adjuk közre, még akkor is, ha azok nem felelnek meg a valóságnak. Ebből többletismeretet lehet szerezni, ki lehet tapintani, milyen volt az újságírás ebben a periódusban.
Mivel az 1992-96 közötti Funar-korszakban – ma már tudjuk: e korszak első szakaszában – városunkban számos olyan eseménynek is tanúi lehettünk, amely az ország egészét érinti, kötetünk valamelyest Románia helyzetének tükörképe is – legalábbis Kolozsvárról láttatva.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző