Feldmár András, Dr. popper Péter, Dr. Ranschburg Jenő: Végzet, sors, szabad akarat

Talán az embert leginkább izgató kérdéshez nyúlt hozzá a legutóbbi Mesterkurzus előadás-sorozata. Ki ne töprengett volna már azon, hogy van-e sorsa, végzete – vagy csak a véletlenek játéka az egész élet? Mondhatjuk-e valamire, hogy így volt megírva! – vajon ki írta meg? -, hivatkozhat-e a hívő az égiek akaratára, az alvilág cselvetéseire? S e kérdések mögött ott lappang a felelősség önmagunkért – vagy annak elhárítása, hajlamunk a bűnbak-keresésre, vagy arra, hogy az objektív körülményeket vádoljuk kudarcainkért.
A történelemről beszélgetve el szoktuk vetni a mi lett volna, ha? kérdést, mint tudománytalan feltételezést. És a saját személyes életünkben? Érdemes-e utólag eltöprengeni döntéseinken és választásainkon? Nem tévesztjük-e össze a külsőleg megvalósíthatót a belsőleg lehetségessel? Vagyis, végső soron, volt-e módunk másképp cselekedni, mint ahogy cselekedtünk? Igaza van-e Senecának, a nagy sztoikus filozófusnak abban, hogy vezetik a végzetek azt, aki hagyja, hogy vezessék, aki nem hagyja, azt vonszolják! Vagyis ugyanoda jut, de vonszolódás közben jól összetöri magát.
Ezekről a végső kérdésekről, az akarat és a cselekvés szabadságáról, a sorsunk alakulását alakító tényezőkről olvashatjuk most el kép pszichológus, – Ranschburg Jenő és Popper Péter – s egy Kanadából erre az alkalomra hazatért honfitársunk, az ún. antipszichiátriai irányzathoz tartozó Feldmár András véleményét.