Gál Ferenc: János evangéliuma

János evangéliuma azzal fejeződik be, hogy ha Jézusról mindent meg akartak volna írni, ahhoz a könyvek sokaságára lett volna szükség. Az evangélista ezzel nem nagyot akart mondani, hanem utalt a megtestesült Ige kimeríthetetlen gazdagságára. Ma a negyedik evangéliummal kapcsolatban hasonló helyzet előtt állunk. Valószínű, hogy több könyv jelenik meg róla és több elemzendő problémát találnak benne, mint az Újszövetség bármelyik más részében. Téma lehet a könyv keletkezése, szerzője, az anyag csoportosítása, a források megjelölése, a vallási és kulturális hatások felmérése, mint ahogy erre a Bevezetés-ben rá is mutatunk. Az evangélistát azonban a kimeríthetetlen gazdagság láttán is határozott cél vezette. Nem a gondolatok és események útvesztőjébe vezette az olvasót, hanem azt írta le, ami szükséges a keresztény hithez, illetve ami ezt a hitet életté és világossággá teszi. Ő már értelmezte Jézus tetteit és szavait, de az értelmezés annak bemutatása volt, hogy a nyilvános földi működésében hogyan kell felismerni az Isten Fiát, az üdvösség szerzőjét. A vallásos szövegmagyarázatnak ma is ez az igazi célja. A szent könyvek átfogó magyarázata nálunk még mindig várat magára. Ezért azoknak a segítségére kívántunk lenni, akik a lelkipásztorkodásban és az egyéni elmélkedésben vezérfonalat keresnek. Ugyanazt a módszert alkalmaztuk itt is, mint az 1982-ben megjelent Jézus kereszthalála és feltámadása című könyvben: legyen együtt a szöveg megértése és a teológiai mondanivaló tisztázása. Mivel a szenvedéstörténet és a húsvéti üzenet ott is téma volt, azért – az ismétlés elkerülése céljából – itt még inkább a gyakorlati szempontokat tartottuk szem előtt. A könyv terjedelmét is a gyakorlati felhasználhatóság szabta meg.