Kocsis L. Mihály: A sakk az én keresztem

Úgy éreztem, hogy a sakkot a Jóisten adta nekem (szó szerint isteni ajándék), és ezzel nem szabad visszaélnem. A „civilben elkövetett bűnökkel valahogy jobban el tudtam számolni, mintha a sakkban követtem volna el, akár csak hasonlókat. Csalni! Hogy visszavegyek egy lépést! Hogy megbeszéljek egy folyó partit, vagy akár csak jegyzeteket készítsek mérkőzés előtt, amit a mellékhelyiségben aztán előveszek… Nem. Ha ilyesmit megtettem volna a győzelem érdekében, akkor nincs tovább. Valahogy úgy éreztem, hogy még ha Isten megbocsátaná is, én magamnak nem. Éppen azért, mert akkora ajándéknak éreztem a sakkot, hogy az ezzel kapcsolatos fogadalmamat semmiképpen sem sérthettem meg.