P. Zadravecz István: Szentföld I-II.

Ár: 4000 Ft

Megvásárolható

Kategória:

A sok-sok kegyelem közül, amelyekben életem folyamán a jó Isten elhalmozott, az első helyre teszem ama kegyét, hogy meglátogathattam a Szentföldet. És nemcsak megláthattam, mint Nebó hegyéről Mózes, nemcsak végigmehettem szentélyein, mint ahogy a látogatók legtöbbje teszi – akiknek azután csak egy zűrzavar marad a lelkükben, – hanem meglátogattam úgy, ahogy a régi zarándokok: lelkem kielégítéséig. Napokat, heteket laktam egy-egy szentélynél, – hogy mindenütt Szentmisét is bemutathassak. így a lelkem csordultig megtelhetett a Szenthelyek édes érzelmeivel. És arra is jutott időm, hogy tudományos szemüvegen nézzek rá a bibliai helyekre.
És e nagyszerű és értékes zarándoklatomat csak úgy vélem igazán befejezni, ha papírra vetem azt. Teszem pedig ezt azzal a szándékkal is, hogy némileg egy hiányt pótoljak, mely tátong a magyar irodalomban. Minden népnek és nyelvnek van ugyanis, bő választékban, szebbnél-szebb poétikus és tudományos leírása, könyve a Szentföldről, a magyar zarándoknak azonban, vagy érdeklődőnek, magyar nyelven nagyon kevés áll rendelkezésre. S ami van is, az még a háború előtt látott napvilágot. Pedig a háború s a háború utáni idők, nagy változásokat hoztak létre a Szentföldön. Utak, a szentélyek elérhetősége, a közbiztonság, a megélhetési viszonyok és sok más egyéb, amik az utast, a zarándokot erősen érintik és érdeklik, a háborúval teljesen megváltoztak.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző

Kiadás éve

1931

Oldalszám

319,331