Van-e törvényük a keresztényeknek, vagy megelégednek egy általános szeressük egymást felkiáltással?
Hitük és történelmük azt a választ adja kérdésünkre, hogy igen, vagy törvényük. Olyan törvényük van, mely Istennek a távoli múltban kimondott szavaiból áll, melyeket Mózes, a zsidó szabadító, 3200 évvel ezelőtt kőtáblákba vésett: a Tízparancsolat.
Jézus, a kereszténység megalapítója, az utóbb Hegyi Beszédnek elnevezett beszédében, tökéletesítette és megtisztította a Tízparancsolatot. A Hegyi Beszéd minden időkre a keresztények alaptörvénye. Ebben Jézus és a felebarátaink iránt meg-nyilvánuló szeretetet az isteni törvény alapjaként állítja elénk.
Ez a szeretet – amint azt Jézus nagyon életszerűen érzékelteti – nem egy általános szeressük egymást, hanem egy mélységesen komoly feladat és elkötelezettség, mely elmegy egészen megbocsátásig és az ellenségért való imádkozásig, a rossznak jóval történő viszonzásáig, a család egységének megőrzéséig (akkor is, ha a világi törvények megengedik a válást), és mindannak megtételéért, amit szeretnénk, hogy mások is megtegyenek nekünk.
Könyvünk két része:
– A Tízparancsolat,
– A Hegyi Beszéd
Ezeket egy harmadik rész követi, melyben röviden utalok a keresztény törvényt kiegészítő három szempontra: a lelkiismeretre, a társadalmi igazságosságra és a békére.
A könyv címe lehetne: A keresztény törvények kézikönyve is és természetes kiegészítője a Kereszténység 50 leckében c. munkánk. Szerzője Terisio Bosco, szalézi atya. Több életrajz és ifjúsági könyv írója. Munkája több mint százezer példányban jelent meg az LDC szalézi kiadónál.
Teresio Bosco: A keresztény törvény 20 leckében
Ár: 800 Ft
Megvásárolható
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Fordító | Véghseő Tamás |
---|---|
Kiadás éve | 1998 |
Oldalszám | 110 |