Haraszti Gábor: Mezőkövesd – Kisjankó Bori Emlékház

Ár: 750 Ft

Megvásárolható

Kategória:

Mezőkövesd – nem sokan vannak az országban, kiknek e helységnév ne idézne fel azonnal két fogalmat: a matyók és a hímzés. Mindkettő olyan jelenségeket összegez, melyek már korán fölkeltették a néprajzkutatók figyelmét, s talán nincs is e tudomány történetében olyan jelentős személy, ki ne járt volna itt, vagy ne foglalkozott volna valamilyen formában Mezőkövesddel.
De nemcsak a matyóság és a hímzés tette nevezetessé ezt a települést, hanem az ország minden tája felé tavasszal elinduló, a nagybirtokokon dolgozó mezőgazdasági idénymunkások, a summások is. Igaz, az 1930-as évek szociográfiai irodalmában Mezőkövesdről nem született olyan nagy hatású összefoglalás, mint például a szomszédos Tardról, de a kövesdi summás mindig is élénken foglalkoztatta a kutatókat és a közvéleményt, amint erről a kisebb-nagyobb cikkek tanúskodnak.
Amikor a következőkben egyetlen épülettel és berendezésével ismerkedünk, mindezekről szót kell ejteni, hiszen csak így válik érthetővé mindaz, amit a Kisjankó Bori Emlékházban láthatunk.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző

Szalai András

Sorozat

Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 69

Kiadás éve

2009

Oldalszám

16