Daniel C. Dennett: Darwin veszélyes ideája

Ár: 2500 Ft

Megvásárolható

Kategória:

Darwin evolúcióelmélete engem személy szerint mindig is magával ragadott, de az évek során meglepően sok olyan gondolkodóval találkoztam, akik nem tudták véka alá rejteni e nagyszerű gondolattal szemben ellenérzésüket, amely a zsörtölődő szkepticizmustól egészen a nyílt utálatig terjedt. Nemcsak laikusokat és vallásos gondolkodókat, de világi filozófusokat, pszichológusokat, fizikusokat, sőt biológusokat is találtam, akik, úgy tűnik, jobban szeretnék, ha Darwin tévedett volna. Ez a könyv arról szól, hogy Darwin gondolata miért olyan erőteljes mégis, és miért ígéri azt, hogy az életről vallott legdédelgetettebb vízióinkat új alapokra kell helyeznünk.
Néhány szót a módszerről. Ez a könyv nagyjából és egészében a tudományról szól, maga azonban nem tudományos munka. A tudományt csak úgy csináljuk, hogy hírességeket idézgetünk, legyenek azok egyébként bármilyen kiválóak és ékesszólóak, aztán pedig szépen kielemezzük az érveiket. Itt pedig épp ez fog történni. A tudósok ugyanakkor nagyon jól teszik, hogy népszerű és nem olyan népszerű könyveikben és esszéikben olyan ékesszólóan adják elő a mondanivalójukat, amikor bemutatják a laboratóriumban és a terepen végzett munkájuk értelmezéseit, és megpróbálják befolyásolni tudós kollégáikat. Amikor idézem őket, a retorikájukkal és mindezzel együtt, ugyanazt teszem, amit ők – gyakorlom a meggyőzés művészetét. Nem létezik persze olyan, hogy híres ember megdönthetetlen érve. A hírességek mégis gyakran meggyőzőek lehetnek, néha okkal, néha ok nélkül. Megpróbálok válogatni mindezek között, és noha magam nem értem mindazt, ami az általam tárgyalt elméletekkel kapcsolatban jelentőséggel bír, mégis megnyugtat, hogy ugyanígy vannak ezzel maguk a tudósok is (talán néhány polihisztor kivételével.) Az interdiszciplináris munkának persze megvannak a maga veszélyei. Remélem, elég mélyen belementem a különböző tudományos kérdések részleteibe, hogy a tájékozatlan olvasónak megmutassam, miről is van szó, és hogy megmagyarázzam, miért pont azt az értelmezést kötöm ezekhez a dolgokhoz, amit előterjesztek. És rengeteg hivatkozást is nyújtok.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző