E jegyzet megírásának is ugyanaz a célja, mint Analízis c. jegyzetemé volt, azaz hogy mentesítse a hallgatóságot az előadások lejegyzésének fáradságától, s ezzel elősegítse a magyarázatra való fokozottabb koncentrálás lehetőségét. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a jegyzet nem az előadások helyett készült, mert az előadásokon részletesebben, a korábbi tételekre utalva, azokat ismét kimondva, az összefüggéseket jobban feltárva lehet az anyagot tárgyalni, a nehézségekre, a félreérthetőség, összetéveszthetőség lehetőségére is jobban van mód az előadáson utalni. Élőszóban, rajzban, hangsúllyal, aláhúzással és még számtalan más módon nagyobb lehetőség van a lényeg, a matematika megértésére, mint egy tömör jegyzetben. Tehát e jegyzet elsősorban nem egyéni tanulás céljaira készült, bár remélem, még úgy is haszonnal forgatható, hanem arra, hogy akik az előadásokat is meghallják és az élőszóban való kiemelések megértést elősegítő előnyét hozzá tudják kapcsolni a jegyzet olvasásához, azok számára e jegyzet megkönnyíti az egyáltalán nem könnyű funkcionálanalízis tárgy elemeinek tanulását, a maradandó tudás megszerzését.
A jegyzet tartalmát az érvényben lévő tantervi követelmények és az óraszámok lehetőségeinek figyelembevételével, elsősorban a tanári szakon tanulók számára állítottam össze, de arra is tekintettel voltam, hogy ezt az előadást hallgatják a fizikus hallgatók is…
Dr. Leindler László: A funkcionálanalízis elemei
Ár: 2000 Ft
Megvásárolható
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Kiadás éve | 1988 |
---|---|
Oldalszám | 147 |