Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon

„[A] történelemből gyakran csak ívek maradnak vissza bennünk, esetleg diadalívek, körülbelül olyanok, mint a Bega kiszáradt része felett a szerepét vesztett híd. Nem őrizte meg a szerepét az irattár sem, amelyből előkerültek a történetek – de itt inkább szerepváltásról van szó. Amikor az akták a polcokra kerültek, a per kimenetele volt a fontos: hogy Nagy Béla hibájából vagy a felesége hibájából lesz-e kimondva a válás, hogy elítélik-e Kelemen Zoltánt a vád alapján, hogy (Volosinovóról el nem mozdulva) megpróbálta megdönteni a magyarországi szovjet hatalmat, hogy Aufsatz Misi bácsi magyar volt-e vagy német. Most más lett az akták rendeltetése, már nem a perek kimenetele érdekes, hanem az a világ, amelyben a perek alakultak. Új szemszögből és új kíváncsisággal nézve kiderül, hogy tulajdonképpen a papírok ezt a világot is rögzítették. Az iratokat olvasva közelebb kerülnek az indulatok, amelyek háborúk küszöbén, háborúk alatt és háborúk nyomán alakultak, láthatóvá válik az az indulatkörnyezet is, amely valamikor a mindennapi valóságot jelentette. Emberek is látszanak. A százhúsz éve halmozódó iratok (melyeket egy darabig az ügyvédi kötelesség, utána pedig a rendhagyó körülmények összejátszása tartott fenn) most azt is mutatják, hogy semmi sem kikezdhetetlen. A feledés sem.