Kiss József: A mi Petőfink

Bács-Kiskun megye büszkeségét, a gyermek és ifjú Petőfit, az alföldi táj, a rónaság dalnokát, a népdalok és pusztai zsánerképek szerzőjét már fellépése idején a szívébe fogadta, és azóta is a magáénak tekinti az egész ország olvasó, verskedvelő népe. Nem sajátíthatja ki őt senki, e megye lakói mégis elsősorban a magukénak érzik. Itt, a Duna-Tisza közén született, tanult meg beszélni és nézett körül először a világban, ennek öntudatos kiskun népe közt nevelkedett, itt szerzett élményei és tapasztalatai alapozták meg az ember szabadságának és egyenlőségének elvére épülő, következetes erkölcsi és politikai értékrendjét.
16 éves koráig folyamatosan kiskunsági lakos volt, de életrajzi kapcsolata szűkebb hazájával – szülei révén – ezután is még éveken át fennmaradt (időnként szorosabbá is vált), s csak 23 éves korában, 1846 második felében szakadt meg. Érzelmi kapcsolatának, a Duna-Tisza közi tájhoz való ragaszkodásának továbbélését a költő pesti íróasztalánál felidézett alföldi látomások, szuggesztív emlékképek, verses és prózai nyilatkozatok, az életmű és a biográfia adatai egyaránt tanúsítják, köztük az a balul sikerült kísérlet is, hogy a Kiskunságban választassa meg magát országgyűlési képviselőnek.