A gondolat születésének történetét maga Hont Ferenc írta le (Pesti Műsor, 1977, különszám a Szegedi Ünnepi Hetekre): …Párizsban dolgoztam és tanultam, mint rendezőasszisztens, Firmin Gémier, az Odéon Színház igazgatója mellett. Gémier, ez a kiváló baloldali művész szervezett és rendezett először modern szabadtéri játékokat, még századunk legelején. 1927-ben is hatalmas szabadtéri tömegjátékot rendezett Párizs utcáin és terein a Munka ünnepe címmel. Ennek a munkálataiban is részt vehettem mellette. Sokat beszélgettünk a próbák szüneteiben a szabadtéri játékok művészi és társadalmi jelentőségéről, lehetőségeiről. Ekkor merült fel bennem a Szegedi Szabadtéri Játékok létrehozásának ötlete.
Gémier szelleme volt a kovász, s több nyugat-európai vállalkozás a példa. Kicsit idegen növényként került azonban ide a Tisza partjára. Sem előzményei nem voltak, sem sajátosan erre kínálkozó helyei. Ha Hont Ferenc pécsi, bizonyosan ott harcol érte. Csupán egy város adaptációs készségén múlott, hogy lesz-e szabadtéri játéka. Hiszen első vázolatban még a fiatal rendező sem tudott olyan helyet megnevezni, amely színpad és nézőtér után kiált. A Dóm tér még nem volt készen, csak sejteni lehetett, hogy felkínálkozhat majd később a Párizsból hozott gondolatnak.
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Kiadás éve | 1983 |
---|---|
Oldalszám | 124 |