Barabási László: Székely-magyar történelem

Magyarország történelmének megértéséhez fontos az eseményeket beleilleszteni az emberiség történelmébe. Általánosan ismert tényeket kell felelevenítsünk. Az eddigi történetírás azt állítja, hogy a megjelenő ősember gyűjtöget, halászik, vadászik, kezdetleges házakat épít magának vagy barlangokba húzódik. Tény, hogy mindezekhez eszközökre volt szüksége. Pattintott kőeszközei segítségével környezete fölé tudott emelkedni. Egy adott időtől már mezőgazdasággal is foglalkozik, ma úgy mondhatnánk, hogy háztáji kertészet szintjén. De megjelennek körülötte a könnyebben szelídíthető állatok. A neolitikumban szakosodik az ember. A földrajzi adottságokat kihasználva egy-egy területen elsődlegessé válik valamelyik termelési ág. így a folyók völgyében az élelem nagy részét a mezőgazdaság és a halászat biztosította. A sík területeken megjelenik a sztyeppi kultúra, amely elsősorban nagytestű állatok tenyésztéséből él. Természetes következménye a nomadizálás, mely abban nyilvánul meg, hogy szakaszosan használják a legelőket. Egy évben egyszer, esetleg kétszer viszik a csordát vagy a ménest ugyanazon vidékre. Lelegeltetik és mennek tovább. A hegyvidék elsősorban a kecsketenyésztők területe volt. Később háziasítják a juhot. Azt is kiderítették a szakemberek, hogy az első juhnyájak régészeti igazolása Kr. e. 7-5000 körülre tehető. A juhtenyésztés elterjedésének következtében megjelennek a világban a háborúk. Miért? Általában azt szoktam mondani, hogy én a futballhoz és a mezőgazdasághoz nem értek. Annyit azonban hamar megtanultam, hogy ahol a juhnyáj végigmegy, oda nemcsak hogy a kényes lovat, de a marhát is hiába hajtod ki. Csak áll a legelőn, feltartja a fejét és éhesen nyerít vagy bőg. Tehát a végighaladó juhnyáj pusztulásra ítéli a nagytestű állatokat, ha azoknak máshol nincs legelője. Ez lehetett az első komoly összeütközési ok az emberek különböző csoportjai között. De még boncolgassuk a juhtenyésztők életét.