Kovács Gergely István: Bethlen Gábor és I. Rákóczi György

Ár: 1000 Ft

Megvásárolható

Kategória:

Az, amit „Erdély aranykorának neveznek a történészek, két fejedelem uralkodásának az idejére esett. Nem volt ez hosszú, sem maradéktalanul boldog korszak – mégis, ahhoz képest, amit annak előtte kellett átélniük Erdély lakóinak, valóságos „paradicsomi állapotokat hozott. Az egyik fejedelem 16, a másik 18 évig uralkodott úgy, hogy az országon belül nem voltak háborúk, idegen katonák nem tapodták Erdély földjét. Bethlen Gábor – meglehetősen kalandos ifjúság után – kiváló uralkodó lett: a legnagyobbnak tartott erdélyi fejedelem, aki megerősítette a központi hatalmat, felvirágoztatta Erdélyt, és nemzetközi tekintélyt szerzett a kis ország számára. A másik fejedelem I. Rákóczi György, akivel Bethlennél a történészek lényegesen kevesebbet foglalkoznak, akiről keveset tudunk, holott ő is meglehetősen sokat tett Mindketten dolgoztak a kis ország felemelkedéséért, és tényleg sikerült megvalósítaniuk egy bizonyos fellendülést, virágzást, amiért alattvalóik joggal áldhatták őket. Erdélyért.

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző