Makk Ferenc: A királyság első százada

Európa mai etnikai és politikai térképének alapvető kontúrjai lényegében a X- XI. század fordulójára alakultak ki. A folyamat egészsében véve mintegy félezer évet vett igénybe. Az új államok kialaakulása a feudális viszonyok létrejötte időbe először természetszerűleg azokon a területeken ment végbe, amelyek az egykori Római Birodalomhoz tartoztak. Közülük is azok az országok és népek kerültek Európában a fejlődés élére, amelyek a volt Nyugatrómai Impérium területén szerveződtek meg. nagy Károly Frank Birodalma helyét a 843. évi verduni szerződés nyomán három királyság foglalta el: a nyugati frank királyság, azaz Franciaország, a keleti frank királyság, azaz Németország, valamint az iráliai állam Lotaringiával együtt. A francia állam számos tartományra osztva hosszú évszázadokig nem volt képes érdemben befolyást gyakorolni a kontinens sorsára. Ezzel szemben a keleti frank állam, amely 900 óta német királyságnak nevezte magát – úrrá lévén a törzsi szeparatizmuson -, minden irányban erőteljes hódító politikába kezdett. Ennek látványos kifejeződése volt az, hogy 962-ben I. Ottó királyt Rómában a pápa császárrá koronázta. A német uralkodó új címe jelezte: Németország az antik Római Birodalom feltámasztására törekszik. Ennek bevezetője már 951-ben lejátszódott, akkor I. Ottó hatalma alá vetette Itália nagy részét (az egykori itáliai királyságot).
A német expanzív politikának évszázadokig nagy szerepe volt abban, hogy Itália megosztottsága tartóssá vált. Közép-Itáliában helyezkedett el a VIII. század közepe óta a pápai állam, amely – a XI. század derekán kikerülve a német gyámság alól – világpolitikába kezdett, és a pápa saját fősége alatt kívánta megvalósítani Krisztus földi birodalmát, amely minden keresztény államot magában egyesített volna.