A földkerekség 130 országának mintegy 40 000 páholyában csaknem 6 millió szabadkőműves munkálkodik, akik körül mindmáig nem szűnik a gyanakvás. Kiszely Gábor könyvében tudományos megalapozottsággal, tárgyilagosan s ugyanakkor irodalmi igényességgel közeledik e titkosnak minősülő, valójában azonban zárt körű közösséghez. Munkája széles társadalmi-történelmi hátteret vázol fel, végigkíséri a mozgalom működésének nemzetközi és hazai históriáját, bemutatja az alapvető szertartásokat és szimbólumokat, s elsőként szól magyar nyelven a magas fokú szabadkőművesség lényegéről. A szerző egyaránt taglalja a szabadkőművesség eszmeiségét, érdemeit s fejlődésének torzulásait, ezzel megkönnyítve a titkok megértését.
Kiszely Gábor 1949-ben született Budapesten. Németországban politológiát, történelmet és színháztudományt tanult, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karán teológiát végzett. 1996-ban megjelent Hallom, Izráel… című nagysikerű könyvéért megkapta a Szentföld fővárosának Pro Urbe-díját. A Mi, rómaiak című esszékötetét kulturális életünk nagy nyereségeként jellemezte a kritika. Számos hazai és határainkon túli hetilapban, folyóiratban publikál, több német rádióállomás munkatársa.
Kiszely Gábor: A szabadkőművesség
Ár: 1900 Ft
Megvásárolható
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Kiadás éve | 1999 |
---|---|
Oldalszám | 178 |