Bencsik András: Nácik vörös szegfűvel / dedikált

Ár: 1000 Ft

Megvásárolható

Kategória:

Bencsik András: újságíró, lapszerkesztő. 1951-ben született Budapesten. A Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolát és a Magyar Újságírók Szövetsége Tördelő- és Képszerkesztői Akadémiáját végezte el. A rendszerváltozás előtt vidéki és budapesti napilapoknál dolgozott munkatársként, közben hangjátékokat írt a Rádió számára és két prózakötete jelent meg, majd az 1990-ben indult elsőmagántulajdonú polgári napilap, a Pesti Hírlap főmunkatársa, főszerkesztő-helyettese, végül főszerkesztője lett annak 1992-es megszűntéig. Akkor viharos körülmények között alapítványt hozott létre munkatársaival és egy hét után újraindították a Pesti Hírlapot. Az első szabadon választott kormány bukásának napján azonban végleg elnémult a Pesti Hírlap. Néhány hónappal később, már a Horn-korszakban néhány vállalkozó támogatásával létrejött a Demokrata hetilap, amelynek főszerkesztője lett. Ezt a lap kiadója 1997-ben, fél évvel a sorsdöntő, s a polgári oldal győzelmét hozó parlamenti választások előtt egyik napról a másikra, Hornék fenyegetésének hatására megszüntette. Ekkor magánalapítványa kiadásában sietve elindította a Magyar Demokratát, amelynek ma is főszerkesztője.
A szerző mondta: “Az a tény, hogy az MSZP sikeresen képes volt a társadalom egy részét önmaga mellé és a Fidesz-koalíció ellen fordítani azzal, hogy a státustörvény romániai bevezetésére kötött egyezségről azt terjesztette álnokul, jönnek a románok, azt jelzi, hogy a társadalom egy része még nem egészséges. Ha holnap az antant visszaadná Erdélyt, ezek a betegesen önző és kicsinyes emberek talán még tiltakoznának is a történelmi igazságtétel ellen. Ezért kell mindent megtennünk, hogy egyre többen gyógyuljanak ki a proletár internacionalizmus okozta ragályból.Ha a magyarság nagyjában és egészében egészséges lesz, akkor Kovács, Medgyessy és a többi áruló nem meri majd a nemzet egyik részét a nemzet másik része ellen uszítani, mert tudni fogják, hogy ha ilyet tesznek, akkor az emberek összetörnek a hátukon egypár furkósbotot. – Micsoda? Hogy a testvéreinket ti lerománozzátok? Az anyátok erre meg arra! Ti piszkos hazaárulók!”
“Mariska néni! Tudja meg, hogy a Demokrata jólértesült körökből származó információi szerint a Jóisten nem ateista. És mindenütt jelenvaló. Úgyhogy nagyon vigyázzon, a szavazófülkében hová teszi az ikszet, mert az Úr ott is látja magát. Megér magának az MSZP tízezer év purgatóriumot?”
“Ez akár az SZDSZ címere is lehetne: két hájas, kékre festett tehén a Hősök terén lufikat ereget és közben hangosan bőg. Tudják? Ezek még mindig merik és teszik.”

TARTALOM:

Diadalünnep volt 10
Cián a Tiszában 12
Jönnek? Jöjjenek! 14
Trianon, cserép, árvíz 16
Önkéntesek a depóban 18
Nürnberg öröksége 20
Letelt nyolcvan év 22
A föderális út 24
Az iszlám kapcsolat 26
Alternatíva 28
Államok fölött 30
Lelki háború 32
Látszattal a látszat ellen 34
A romák és barátaik 36
Apropó, ezer év 38
Zrínyi és Szigetvár 40
A három bölcs 42
Egy a kilenchez 44
Mária oltalma 46
Háborús bűn 48
Korrupció 50
Változnak az idők 52
Megint a médiáról 54
Új korszak küszöbén 56
Felvettük a kesztyűt 58
Civilizációk határán 60
Übü király országában 62
Vegyérték 64
Országértékelők 66
Itthon, Magyarországon 68
A Torgyán-jelenségről 78
Lakájok lázadása 80
A fordulat napja 82
Mielőtt megfulladunk 84
Weimar felé félúton 86
Egyre jobb a jobb 88
Harcban Petőfivel 90
A nem létező jobboldalhoz 92
Támadás Jézus ellen 94
Torgyán ante portas 96
Frei és Juszt 98
Óda a békéhez 100
Mese Kárpátaljáról 102
Maradni itthon 104
A mai zsoldosokról 106
Mese Magyarországról 108
Nemzeti körkép 110
Fohász a földért 112
Botránykampány 114
Mária országa 116
Változatok a másságra 122
Hadban állunk 124
Vissza Magyarországra! 126
Most még választhatunk 128
Tartós béke 132
Hóman Bálint és utókora 134
A pénz és annak illata 136
Baloldali botrányhősök 138
Csinálnánk forradalmat 140
Bűnök és büntetések 142
Az egyensúlyról, ami nincs 144
Ismét a kettős mércéről 146
A három madárról 148
Freskó Thébából 150
Világ világa 152
Magyarok, románok 156
Tények és hazugságok 158
Medgyessy csapdába esett 160
Így születik az új Európa 162
Nácik vörös szegfűvel 164
Hitler a lenini úton 166
Eljött a forradalom 168

Készleten

Kiadó

Kötés típusa

Szerző