Glatz Károly: Velence múltja és művészete

Aquileiától Ravennáig az Adria északnyugati szöglete jórészt mélyen fekvő posványos, mocsaras terület, melyet az Adriába ömlő folyók hordalékai egyenetlenül töltöttek föl. Néhol homoktorlaszok húzódnak a tengerparttal szemben, az úgynevezett „lidók”, melyeket a folyók torkolatai meg-megszakítanak. Ezek mögött sekélyes vagy mélyebb nagy vízfelületek vannak, a „lagúnák”. A lidók védő őve mögött a mélyebb s a tenger friss, élő vizével állandó összeköttetésben levő lagúnák szigetein keletkezett Velence.
Az V. században, a népvándorlás idejében, Aquileiának, Altinumnak és Páduának lakósai e vidékre menekültek a nyugati gótok és hunnok, a VI. században pedig a keleti gótok és longobárdok elől, itt letelepedtek, új életet kezdtek, főleg halászattal és kereskedelemmel foglalkozva.
A mélyebben fekvő szigetcsoporton (Rialto, Olivolo, Dorsoduro, Spinalunga, ma Giudecca), amelyen később Velence naggyá fejlődött, ekkor csak néhány halász élt.
A letelepülők megélhetése nehéz volt, mert mielőtt a földet megművelhették, a süppedékes, fövényes talajt száraz területté kellett alakítaniok, sövénnyel, gáttal meg kellett kötniök, a vizeket le kellett csapolniok és bárkáik számára védett helyről és jómaguknak táplálékról kellett gondoskodniok.