Az ember őstörténetéről számos könyvet olvashattunk már. Ismerjük e fejlődés fontosabb lépcsőfokait, a csontmaradványok és eszközök meghatározó lelőhelyeit. Van fogalmunk távolabbi és közelebbi elődeink életéről, küzdelmes munkájáról, sőt a szokásaikat eláruló leletek és művészi jellegű alkotások nyomán betekinthettünk gondolat- és érzésvilágukba is. Miben nyújt hát újat ez a könyv?
Mindenekelőtt a „hogyan történt” elképzelésében. Az ismeretterjesztő művekben a szakemberek koponyákról és más csontokról, eszközökről készült szakrajzokat és fényképeket közlik, amelyek bizonyítják ugyan a leírtakat, de kevés támpontot adnak az olvasónak ahhoz, hogy mozgásuk, tevékenységük közben is elképzelje az emberősöket. Ez a könyv szakmailag pontos, ugyanakkor művészi értékű képeivel éppen abban segít, hogy elképzelhessük magunkat távoli őseink helyébe, s így emberközelségbe kerüljünk velük és jobban megértsük őket. Másrészt hiába írja le a kutató, hogy miben különbözött az egyik típusú emberős a másiktól, vagy az előember az ősembertől, a nem szakember nehezen vagy egyáltalán nem tudja felépíteni képzeletében a különböző bélyegekből a teljes embert vagy más élőlényt. A művész segít élménnyé alakítani az ismereteket.
Zdenck Burian páratlan művészete nem ismeretlen az olvasó számára. 1976-bn és 1980-ban adtuk ki e könyv „elődjét” (Élet az ember előtt), amelyben a művész – bár vázlatos léptékben – az élővilág fejlődéstörténetét segíti szinte tapinthatóan elképzeltetni. Emberelődeink és őseink élete azonban közelebbről érint bennünket, hiszen bármennyire is különbözött a miénktől, magunkban hordozzuk annak hatásait.
Josef Wolf, Zdenek Burian: Az őskori ember
Ár: 500 Ft
Megvásárolható
Készleten | |
---|---|
Kiadó | |
Kötés típusa | |
Szerző |
Fordító | Dr. Farkas Henrik |
---|---|
Kiadás éve | 1981 |
Oldalszám | 229 |