Georges Simenon
Georges Joseph Christian Simenon (1903. február 13. – 1989. szeptember 4.) belga író, a világszerte ismert Maigret felügyelő megteremtője. Georges Simenonról szinte mindenkinek Maigret felügyelő jut eszébe, ami teljesen természetes, hiszen termékeny írói pályafutása alatt 450 művet írt, aminek szinte az egynegyede Maigret történet.
Élete
1903. február 13-án született Liège-ben, Belgiumban, belga szülők gyermekeként, anyai ágon holland felmenőkkel.
Már tizenévesen erős érdeklődést mutatott a kriminológia és a bűnügyek iránt. Akár azt is mondhatnánk, hogy a vérében volt, hiszen egyik hírhedt felmenője volt Gabriel Brühl XVIII. századi bűnöző, akit 23 évnyi garázdálkodás után ítéltek halálra. Több mint húsz írói álneve közül az egyik Brüll volt, mely egyértelműen holland bűnöző ősére utal.
Gyermekkorában szüleivel nagyon sokat költöztek, majd felnőttként is szinte folyamatosan mozgásban volt. Talán éppen a rengeteg új benyomás adott számára szakadatlanul új témákat.
Mint nagyon sok más író, Georges Simenon is újságíróként kezdte karrierjét, ráadásul nagyon fiatalon.
Tanulmányai meglehetősen rövidre sikerültek. Háromévesen tanult meg olvasni az óvodában, ezután az Institut Saint-André iskolába járt. 1914-ben, 11 évesen kezdte el a Collège Saint-Louis jezsuita középiskolát, amit végül nem fejezett be.
A középiskola után egy évig alkalmi munkákat vállalt, majd 1919-ben, 16 évesen sikerült elhelyezkednie a Gazette de Liège újságnál. Itt tanulta meg a szerkesztést, továbbá beleásta magát a rendőrségi technikákba, a kriminológiába és gyakran járt terepre, ami alkalmat nyújtott számára, hogy megismerje az éjszakai életet. Három évig dolgozott a Gazette de Liège-nél, több mint 150 cikket írt. Ez idő alatt több mint 800 humoros darabot publikált. 1922-ben édesapja elhunyt, ezután Georges Simenon Párizsba költözött.
Párizs és a folyami élet
Párizs azonnal magába szippantotta az írót. Egy évvel az odaköltözése után feleségül vette Régine Renchonnt, ám a pletykák szerint számos nővel volt kapcsolata a házassága ideje alatt is. Az egyik leghíresebb szeretője Josephine Baker volt.
1928-ban egy hosszabb lélegzetű tudósítói megbízást kapott, minek során nagyon megkedvelte a hajózást. Egy évvel később építtetett egy lakóhajót, a továbbiakban ott laktak feleségével, miközben a francia csatornarendszeren hajóztak.
1932-től kezdve Simenon újra folyamatosan úton volt. Riportokat küldött a világ minden tájáról. Ez a riportokkal tarkított utazás 1935-ig tartott.
Az amerikai álom
1945-ben Georges Simenon feleségével és fiával együtt az Egyesült Államokba költözött. Itt romokban lévő házassága véget ért, majd 1950-ben feleségül vette Denyse Ouimet-t, akivel két közös gyermekük született.
Tíz évnyi amerikai tartózkodás után visszatértek Európába. Először a Francia Riviérán, majd Svájcban telepedtek le. 1964-ben Simenon második házassága is zátonyra futott.
Maigret felügyelő születése
Georges Simenon 1931-ben írta meg az első Maigret történetet Joseph Kessel rendelésére, ami a Detective-ben jelent meg Maigret és a furcsa idegen címmel (Pietr-le-Letton). A kezdeti lelkesedést további 75 regény és 28 novella követte, melyekben az ikonikussá vált Maigret felügyelő nyomoz. Georges Simenon 41 éven át írta a Maigret történeteket, ami a kezdetektől fogva akkora sikert aratott, hogy már az első megjelenése utáni évben, 1932-ben megfilmesítették azt.
Bár rengeteg pszichológiai regényt, önéletrajzi regényt és egyéb írásokat teremtett, mégis Maigret felügyelő maradt az olvasók kedvence. Georges Simenonnak éppen ez volt a legnagyobb szívfájdalma, hogy szerinte Maigret felügyelő miatt soha nem ismerték el szépirodalmi munkásságát.
1978-ban Simenon lánya, Marie-Jo öngyilkosságot követett el, amit az író soha nem hevert ki. Hat évvel később agytumorral diagnosztizálták, a műtét sikeres volt, ám ennek ellenére az állapota évről évre romlott, majd 1989. szeptember 4-én Lausanne-ban elhunyt.
Művei
Legnépszerűbb pszichológiai regényei:
A hó piszkos volt (La neige était sale – 1948)
A fiú (Le fils – 1957)
Legnépszerűbb önéletrajzi regényei:
Emlékszem (Je me souviens – 1945)
Családfa (Pedigree – 1948)
Intim emlékek (Mémoires intimes – 1981)
Legnépszerűbb Maigret történetek:
Maigret és a furcsa idegen (Pietr-le-Letton – 1931)
Maigret és a Langaléta (Maigret et la grande perche – 1951)
Maigret az iskolában (Maigret à l’école – 1953)
Maigret és a padon üldögélő ember (Maigret et l’homme du banc – 1953)
Maigret dühbe gurul (La colère de Maigret – 1962)
Maigret és a törpe (Maigret et l’indicateur – 1971)
Könyvek
1–8 termék, összesen 30 db
-
Georges Simenon: A londoni férfi, Maigret és a borkereskedő
Ár: 750 Ft Kosárba teszem -
Georges Simenon: Maigret Vichyben
Ár: 750 Ft Kosárba teszem -
Georges Simenon: Maigret revolvere
Ár: 650 Ft Kosárba teszem -
Georges Simenon: Maigret és a kicsi Albert
Ár: 750 Ft Kosárba teszem -
Georges Simenon: A türelmes Maigret
Ár: 700 Ft Kosárba teszem -
Georges Simenon: Maigret kudarcot vall
Ár: 1000 Ft Kosárba teszem -
Georges Simenon: Maigret és a becsületes emberek
Ár: 800 Ft Kosárba teszem -
Georges Simenon: Maigret szórakozik
Ár: 800 Ft Kosárba teszem
Ha te is a könyvek szerelmese vagy, kövess minket Facebook oldalunkon!